Testületi ülés – Szabó Péter sajtótájékoztatója

2021-11-18 10:35:48


(PAKS-PRESS) Paks, 2021. november 18., csütörtök - Költségvetésről, városi zöldprogramról, a széndioxid-kibocsátás-mentes közlekedés fejlesztéséről és kínai testvértelepülési megállapodásról tárgyaltak a képviselők az önkormányzat szerdai ülésén, a részleteket hivatalában, sajtótájékoztatón ismertette a polgármester, csütörtökön.

 

Szabó Péter elmondta: a testületi ülésen a képviselők elfogadták a háromnegyedéves beszámolót. Megjegyezte, hogy időarányosan működik az önkormányzat, a beruházások-felújítások jól haladnak, a költségvetés ötödik módosítását hajtották végre, annak okán, hogy támogatással, 55 milliós értékben folytatódik cserjék – bokrok telepítése a zöldítési programban.

 

A következő év költségvetési irányelveinek elfogadásakor figyelembe vették az egyensúlyi feltételeket. Mint a polgármester fogalmazott, a prioritások között szerepelt a városüzemeltetés-fenntartás három százalékos inflációkövető emelése, a szociális gondoskodás, civil –és sportegyesületek támogatása, folytatódik a helyi köztisztviselők megbecsülése, jelentős növekménnyel számolnak, miután 72.500 lesz az illetmény alap.

 

A részvételi költségvetés lehetőségeiről is szó esett a sajtótájékoztatón, elhangzott, hogy ez Pakson, a választókerületi céltartalékban nyilvánul meg, jelenleg ötmilliós keret áll a körzeti választott képviselők számára, a külső városrészekben ez összességében 100 milliós összeget jelent, a lakosság javaslata, beleszólása ez által is biztosított.

 

Az önként vállalat feladatokkal kapcsolatos összegek nem haladhatják meg a kötelező feladatok ellátását – húzta alá Szabó Péter. Hozzátette, a kormány 12 milliárd forintot biztosított paksi beruházásokra, de továbbra is számítanak a központi költségvetésből érkező fejlesztési összegekre, beruházásokra. - Ezek szorosan összefüggnek a Paks II-es beruházásokkal, de feltétel, hogy 2022-ben a polgári kormány tovább folytatja az ország vezetését – jegyezte meg.  

 

Az egészségügyi ellátás területén előrelépést jelent, hogy két gyermekorvos kezdi meg gyógyító munkáját. A gyermekorvosi körzet mellett januártól külön iskolaorvosi, körzeti ellátásra is számíthatunk.

 

A PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (rövid nevén PIP Nonprofit KFT) a volt major területén szeretne egy lakóterületet, ezért, valamint a Vácika utca meghosszabbítása okán a településrendezési tervet módosítani kell.

 

A Paksi Közlekedési Kft. számára újabb elektromos buszok beszerzéséről döntött a testület. Mint Szabó Péter fogalmazott, terítéken van az utastájékoztató rendszer fejlesztése, az elektromos autóbuszok és töltőállomások beszerzésének folytatása 2021-2022-ben, valamint két hidrogénmeghajtású autóbusz, és elektromos villámtöltők beszerzése, szabad parkolóhely-felismerő rendszer és mobil alkalmazás, a smart autóbusz megállóhelyek és P+R parkoló kialakítása is. Közölte, hogy napirenden van az e-jegyrendszer bevezetése is. Az előkészítésre 509 millió forintot pályázati úton nyert pénzre számíthatnak.

- A tömegközlekedés továbbra sem lesz ingyenes, a PDF képviselői javaslattal nem tudok mit kezdeni, mert az értékeknek ára van, és a megbecsülés fokmérője is a jegyár – húzta alá a polgármester.

 

A hatmilliós kínai Liaocheng város és Paks közötti testvérvárosi kapcsolat felvételéről is szólt Szabó Péter. A kínai fél kezdeményezésre, alapvetően gazdasági-kereskedelmi kapcsolatról beszélhetünk, a kínai befektetőknek ipari területre lenne szükségük.

Szavai szerint, a megegyezés esetleges működésképtelensége esetén, hat hónapos hatállyal felmondható a szerződés, amely jogi- pénzügyi feltételek nélkül jön létre. 

- A kínai partner, gesztusként 30 ezer FFP maszkot küldött Paksra - hangzott el a sajtótájékoztatón.

 

PAKS-PRESS 2021. november 18., csütörtök 10:35. +++