Összefoglaló, 2021. december 2.

2021-12-02 18:50:08



A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója

 

Kormány-járvány

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót

PAKS-PRESS 2021. december 2. - Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: a kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz. A kormány határozott szándéka az, hogy a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz legyen köthető - jelezte a politikus.

Bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban, december 13-án érkeznek az 5-11 évesek számára adható oltások. A korosztálynak kétmillió adag vakcinát rendeltek.

A miniszter azt mondta, jól halad az oltások beadása, különösen a harmadik dózisé, utóbbi esetében Magyarország első helyen áll az Európai Unióban.  Ismertetése szerint 2,6 millióan kapták már meg a harmadik, 6,2 millióan az első és 5,9 millióan a második oltást.

Közölte: a kormány felkérte az operatív törzset, hogy dolgozza ki, milyen formában juthatnak oltáshoz az 5-11 évesek. +++

 

Gazdaság-energia-fenntarthatóság

Planet 2021 - Süli János: atomenergia nélkül nincs zöld jövő és alacsony rezsi

PAKS-PRESS 2021. december 2. - Atomenergia nélkül nincs klímavédelem, nincs zöld jövő és nincs alacsony rezsi - hangsúlyozta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának létesítéséért felelős tárca nélküli miniszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón tartott előadásában szerdán. A magyar kormány célja, hogy olyan, a kor legszigorúbb elvárásainak megfelelő, kiváló műszaki színvonalú, biztonságosan működő két új blokk épüljön fel Pakson. - A magyar kormány felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújuló energiaforrások mellett hosszú távon épít az atomenergiára, hiszen csak így lehet érvényesíteni az ellátásbiztonsági szempontokat - jelentette ki Süli János.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország áramigényének harmadát a paksi atomerőműben állítják elő. +++

 

Tovább emelkedtek és rekordmagas értéket értek el a másnapi piaci villamosenergia árak októberben az európai energiapiacon - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

PAKS-PRESS 2021. december 2. - A MEKH havi piacmonitoring jelentése szerint az áremelkedést a primer energiaforrások (gáz, feketeszén) drágulása, valamint az alacsonyabb szél- és vízerőművi termelés okozta. Október elején a magas tényezőárak és alacsony német szélerőművi termelés miatt a régió árai még együtt mozogtak. Október 7-én napi átlagban a német szélerőművi termelés nem érte el az 1500 megawattórát (MWh), ami extrém magas árakat, megawattóránkénti 301,7 eurós napi átlagárat eredményezett. Ekkor volt a legmagasabb a magyar napi átlagár is, ezen a napon elérte a megawattóránkénti 270,9 eurós értéket. A jelentés szerint októberben a kereskedelmi áramlások alapján Magyarország Ausztriával, Szlovákiával, Ukrajnával nettó import, a déli országokkal nettó export pozícióba került.

A hivatal közleményében rámutat: Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben. +++

 

Paks – kultúra, kiállítás

Feil József fafaragó, népi iparművész kiállítása holnaptól látható a Csengey Dénes Kulturális Központban

PAKS-PRESS 2021. december 2. - Feil József fafaragó, népi iparművész nevéhez fűződik többek között a Dunakömlődi Faluház közelében a Bottyán szobor, a Kálvária temetőben látható Emlékkereszt, a Deák iskolában a politikus, államférfi mellszobra, az Ürgei-mezei híd fafaragása. A közel ötven alkotásból álló tárlata december harmadikától december tizenkilencedikéig, nyitvatartási időben megtekinthető a Csengey Dénes Kulturális Központ emeleti kiállítótermében. +++

 

Képünk: Faragóné Kertész Alice faluházvezető és a gyerekek a csütörtöki szaloncukor-parti Mikulás váráson, a Dunakömlődi Faluházban, 2021. december 2-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++

 

Híreink: PAKS-PRESS/MTI  

PAKS-PRESS 2021. december 2., csütörtök 18.50. +++