Mondják, hogy az öreg fát nem lehet átültetni. De akár hiszi valaki, akár nem – még a fiatalnak sem könnyű.  A paksi atomerőműves terveknek, hogy híre kelt a világban, egyre több embert indítanak arra, hogy elhagyja korábbi életét – és a világ egy másik pontján keressen új otthont, hogy jobban boldoguljon.

Vele együtt a család tagjai is mennek. Már aki teheti.

Egy diák életében a szeptember elején kezdődik az újesztendő. A lány, akivel a paksi gimnázium könyvtárában beszélgetünk, nagyon messziről jött, de nem kezdő a költözésben. Nyizsnyevartovszk, Oroszföld, Szibéria, Hanti- és Manysiföld keleti részén terül el, az Ob folyó partján. A települést 1909-ben alapították. Hallott már valaki róla?

Az 1960-as években itt fedezték fel az ország legnagyobb olajmezőjét, 1972-ben a település városi rangot kapott. Napjainkban a nyugat-szibériai olajtermelő régió központja.

Innen indult el, néhány évvel ezelőtt. Csak tízéves volt. Családi kötődései miatt először Magyarországra, Gyulára vitte sorsa, az Apuka kötődött ide. 2003-ban született Tina – csak így szólítják otthon: Gyulán, igen, először a gyerekek UFÓ-nak néztek. Nevet.

Nem értettük egymást. De gyorsan tanultam.  A gyerekek gyorsabban tanulnak. Nemcsak a nyelvet. Sokáig a gépek segítségével beszélgettünk, irtunk az otthoniakkal. Négy év Gyulán, aztán Apukám döntött, hogy Paksra jön dolgozni. Azt mondta, itt több lehetőség vár rá, vele jöttem. Ő főz, én takarítok. De ígérte, hogy utánam jön majd a zongora is.

Szeptember első napjaira érkeztem Paksra, a nyáron még dolgoztam egy Vas megyei városban. Itt a gimnáziumot választottuk, elsősorban a nyelvtanulás miatt. Németet és angolt tanulok, a reáltárgyak egy kicsit nehezemre esnek, de küzdök.

Tina nincs egyedül, sem a tanulásban, sem a lelkiekben. Megvidámul, amikor az új osztályáról beszél:

Annyira aranyosak voltak, amikor bemutattak engem a többieknek, körülvettek, mindenki bejelölt a facebookon. Eltelt alig két hét, és már sok barátom van. Nem tudom miért, de itt mások az emberek, mint Gyulán volt. Sokkal kedvesebbek. Gyulán az első kétéves, visszavágyódás-korszakot már itt nem éltem át. Megnéztem Paksot. Talán egy kicsit hasonlít a szülővárosomra. Szép város, most már eltalálok bárhová.

Most még oroszul gondolkozok és álmodok, de már orosz és magyar is vagyok. Amikor Magyarországon leesik a hó, akkor... egy kicsit nehéz… felidéződnek bennem a kisgyermekkori emlékek. Sok szép …

Van, akinek két hazát is ad végzet. Az átmenet csak akkor nehéz, ha a szeretet hiányzik belőle. Tina kapni és adni is tud, új otthon és család. Mert az is család, ahol társaink körülvesznek. Az egykori otthonától messzire kerülve is reméli, hazatalált.

Paks, 2019. szeptember 16.

Kiss G. Péter