Akinek fejébe száll a dicsőség, a sztárság, a korai ünneplés eltérítheti a helyes útról. Nagyon kell erre vigyázni.

Igaza lehet az ismert paksi koreográfusnak. Szavai járnak a fejemben, amikor eljövök tőle.  De a gondolat mégsem hagy nyugodni, arról írni kell, hogy hatévesen, a világot jelentő deszkákra állni, százak előtt hatalmas tapsot aratni egy kiválóra sikerült szólótánc után, nagyszerű dolog. Egy nagy csapatban egyszerre együtt és külön. Azzal a kérdéssel kerestem meg, Mádi Magdolnát, hogy miként juthat fel a dobogó tetejére ilyen korán egy kis ember.

Közel egy hete volt, hogy a Tűzvirág Táncegyüttes bemutatta a Juhait kereső pásztort. Emlékezetes, hogy ebben a programban táncolt egy hatéves kislány. Akik látták a táncjátékot nem felejtették el, hiszen szóló szerepet kapott.

Már egy évvel ezelőtt is a majálison ott volt a színpadon. Eltelt egy év, most már tényleg fénybe került. Az a taps, amit ő is, másokkal együtt kapott: jutalma a munkáért.

Talán közismert az is, hogy nagyon sokan látnák gyermeküket a Tűzvirág Együttesben. Ma már ez akár státusszimbólum is lehet, rangot jelent a közbeszédben, büszkeséget a szülőknek. Ami később is megmarad, de a táncoló fiatalban már tudatosul is.

Arról kevesebb szó hangzik el, hogy milyen nehéz munka vár arra, aki ezt választja. Sokakat bódít el a siker, a munka, a napi elfoglaltság már nem ennyire vonzó. Bárki bekerülhet a Tűzvirághoz, de hogy ki marad, vagy megy, mert nem ilyennek képzelte, már más világ.

Az érvényesüléshez három dolog kell: tehetség, iskola, kapcsolati tőke. A kapcsolat megvan, az iskola adott a napi feladatokkal, a tehetség – amit jobbára Istentől kapunk, vagy nem, ezzel már több gond van. Lehetne akár nem túl nagy tehetség nélkül is, a mennyiség pótolja a minőséget, de hosszútávon mégsem. Van, akinek egyszer mutatják meg a lépéseket, és azonnal letükrözi, van, akinek az ötödikre sem sikerül. Ilyenkor megáll a munka. Amikor sok tehetséges fiatal áll össze táncolni, akkor nehéz lesz a csapatba beállni. Van, amikor a lehetetlent be kell ismerni, vagy úgy felállni a padlóról, hogy sosem derüljön ki, nekem mennyivel keservesebb másoknál.

Az élet sokszor kegyetlen velünk. Messzire nézünk, a kitűzött cél ott lebeg, nyújtjuk utána a kezünket, de sosem érjük el. A szülők hibája, ha arra az útra hajszolják a gyermeket, amelyen nem tud járni. Nehéz elengedni. Jó lenne elmondani a barátnőnek, a kollégáknak, holnap lesz a Tűzvirág fellépése, a lányom is táncol. Keveseknek adatik meg ez a büszkeség. A csillagok olyan szerencsés együttállása kell legyen, amelyben a szülők, már akik megtehetik, mindent megadnak és megtesznek, a gyermek, amely megszállott szorgalom mellett, pedig tehetség. Tehetség, nem pedig kitartás, mint tudjuk Csortos Gyulától.

És akkor itt van a siker. Amit tudni kell kezelni. Szülőnek és táncos gyermeknek egyaránt. Mádi Magdi igazít el benne, a Tűzvirág-műhelyben. Negyvenéves tapasztalattal. A gyakorlott szem hamar észreveszi, kiben, mi lakozik, hogy a mozdulatban ott van a szikra, amiből majd egyszer tűz lehet. Vagy éppen tűzvirág.

Akkor térjünk itt vissza az elveszett juhocskához. Lévai Luca. Ha elvéti, akár bukhat a produkció. Ha leblokkol, vagy kiesik a ritmusból. Több éves munka áll már most mögötte. Az ilyesmi nem fordulhat elő, de a kockázat mégsem kicsi. Ezért a darabban kap egy támaszt egy nála kétszer is több évvel idősebb gyakorlott táncostól. A szakma már csak ilyen, biztosra kell menni. A siker nem marad el, a közönség jutalmaz.

De azt már ilyen fiatalon is tudni kell, hogy ma siker, holnap munka és megint munka. Lévai Lucának sem jár a sztárság, vissza kell mennie a csapatba. Kapott egy lehetőséget, élt vele. Eltelt pár nap, és ott kell folytatni a közösségben. A sztárság pillanatai elmúltak. Holnap, holnapután más kap főszerepet. Újra ott lesz a tánckarban, lehet, hogy valahol hátul, vagy oldalt. Ezt is meg kell tanulni, de főleg azt, hogy a mellékszerep pont ugyanolyan fontos, mint a főszerep. A sok mellékszereplő minősége adja azt, amely minősíti az egészet. Egyenként és egyben.

Lucának ki kell várnia a következő alkalmat, mint ahogyan másoknak is. A szerénysége, formálódó tehetsége és kemény munkával szerzett tudása majd ismét felemelheti.

Van, aki a színpadra termett és van, akiből csak mindig mellékszereplő marad. Vagy még az sem. De a harc, ha ezt lehet annak tekinteni, folytatódik. Elsősorban önmagunkkal szemben.

Aki nagyon fiatalon kezdi, jobbak az esélyei. Lucát most ismerte meg igazán a paksi közönség és csak bízhat benne, hogy a folytatás sem marad el. Az emberek többnyire úgy emlékeznek rá, ahogy a népviseletben, sminkkel a színpadra libben és táncol. Az utcán szinte fel sem lehet ismerni, csak olyan és annyi, mint akármilyen paksi kislány.

Egy a sok közül és a sokak közül egy. De már benne él a tűzvirág.

Paks, 2019. május 4.

Kiss G. Péter.